Na de miért...?
Nagyarcú döbrögik híznak évtizedekig a pórnép pénzén, és a tisztes családapát leli a halál.
Kövér asszonyságok terrorizálják a férjeiket és a családot, és az angyal anyák halnak meg rákban.
Újgazdag úrfik esznek, isznak, jól mulatnak, míg a haza kiváló sportolói a sportpályákon esnek össze holtan.
Ki marad? Ki megy?
A választ ritkán lehet pontosan megfogalmazni, az viszont számomra egyre világosabbá vált, hogy a fent említett "gonoszokat", akik sokáig vígan élnek, egy közös dolog összeköti:
valamilyen célból - legyen az mulatás vagy egy család erős kézben tarása - valóban mindennél jobban akarnak élni.
És a "valóban" a lényeges, mert ez itt azt jelenti, hogy "minden korlátot áthágva".
Az ember, mint kockázati tényező
Az ember saját magára jelenti a legnagyobb kockázatot. Ennek az az oka, hogy nem ismeri a valódi igényeit, mert azok a társadalmi elvárások miatt korán törlődtek. Gyermekként a "nem szabad!" korszakban, felnőttként a "kell" korszakban... Az ember felvesz egy olyan személyiséget, ami a beilleszkedést segíti, de közben elképzelhető, hogy az ösztöneivel, a saját igényeivel teljesen ellentétes. Ha az ösztönök mégis jelentkeznek, - mert nem lehet őket elnyomni - akkor jön a betegség.
"Az egyetlen társadalmilag elfogadott öngyilkosság: dolgozd magad halálra."
A fenti "gonoszokban" az a közös, hogy át tudják lépni azokat az elvárásokat, amikről tudják, hogy felemésztik őket.
Egy angyal anya inkább meghal, semmint hogy bárkinek azt mondja: "Nem akarom megcsinálni!" A tisztes családapáknak a kibúvó a család eltartása alól csak a halál lehet. Az igazi sportember a csapat szent, nem sajnálja magát. Sajnos...
A személyiség nehezen változik. Vagy egy személyes tragédia kell hozzá, vagy egy kitartó erős, kiváncsi változás-változtatás. Lehet akarattal változni, de vannak olyan módszerek, amik át tudják törni a személyiség korlátait.
